BETEGSÉGEINK LÉNYEGE

Betegségeink a Lelkünk üzenetei az EGO erejének, (az Ész logikájának), amennyiben nem a dolgunkat végezzük, amely miatt a földi világba születtünk. Akkor nem a „dolgunkat" végezzük, ha a születésünk előtt elhatározott és a Lelkünk által jóváhagyott Feladattervünk helyett az EGO erejével, (pl. félelmeinkkel és vágyainkkal), e Feladattervvel ellenkező irányba nyomakodunk.

Jelzésként ekkor iktatja be Lelkünk a betegséget. A betegség a felnőtt világ „kiváltsága", döntéseink felelősségének egyik terhe, hiszen az Ember nem betegségre, s fájdalomra született. Betegségeink mértéke az eltévelyedésünk mérőszáma is; minél betegebbek vagyunk, annál egyértelműbb a jelzés, hogy eltértünk a születésünk előtt, általunk jóváhagyott Isteni Élettervünktől.

A gyermek még Angyal, vagyis Bűntelen. Minél kisebb, annál inkább igaz ez. Betegségei tehát elsődlegesen a hozzájuk legközelebb állók eltévelyedéseit jelzik, de ebből sokat tanul a felnőtt környezet és a társadalom is. Léteznek „hozott", karmikus betegségek is, melyek többszáz éves, nem megoldott problémák jelzésére utalnak.

Az orvos csupán a tüneteket tünteti el, a Lelkünk üzeneteit teszi láthatatlanná, (mintha a postás nem adná át nekünk a számunkra érkezett levelet).

Földi Ész azonban a Lelkiségünket képtelen kijátszani, mert ha orvoshoz és tablettához fordulunk, s a Lélek üzeneteit ezek „tönkreteszik", a Lelkünk előkészít egy másik betegségjelzést, s ismét érkezik az Üzenet.

De létezik gyógyító orvos is! Aki megmondja, hogy igazából bennünket az érzelmi, lelki problémák, „stresszek" tettek beteggé, s gyógyulni csak akkor fogunk, ha a lelki, érzelmi gondjainkat megoldjuk.

Létjoga – ideiglenesen – csak a „prompt", hirtelen bekövetkező balesetek, életet veszélyeztető sérülések gyógyításának lenne. Az operációk millióinak erőltetése hatalmas üzlet, akárcsak a gyógyszeripar.

Az átlagorvos sajnos egy erőltetett, de igen keresett piacgazdasági termék (és ezért pénzforrás) kereskedősegédje, de lehet, hogy mesterembere. Ez a termék: a „gyógyszer". Vakmerő, Égbekiáltó, aljas módszer gyógyszeripari termékeket, mint a „legjobb jót", reklámozni.

A régebbi korok pápaszemes „doktorbácsija" legalább úgy tett, mintha tenne valamit. Az idő gyorsulása miatt, ma ezt már mellőzik, s immár az emberi világ is eléggé be van csapva; a többség már nem is óhajt gondolkodni.

Kínjában „a falat kaparja" a Lélek, amikor mi reménykedve lessük egy egy „szövetmintavétel" eredményét. Tudjuk mi ez? Az orvostudomány az Élet Metamorfózisának Goethe szerint megfogalmazott áldásos megfigyelése helyett a Halál tanulmányozására rendezkedett be.

S mi Boldogok Vagyunk, ha a „Szövetmintavétel" eredménye optimális, azaz; ha a belőlünk kivágott, kivett Élő Sejteket a mikroszkópi vizsgálatokhoz már megölték, s azok váltig hasonlítanak egy hullából kiszedett hasonlóan halott sejtállomány sajátosságaihoz, akkor mindenki boldog. Figyelj! Nem furcsa ez?

 

Ha EZ a személyes betegség, akkor mi a járvány?

Személyes „betegségünk": a Lelkünk üzenete, az EGO - nk erejének.

A járvány egy következő SZINT; egy komolyabb megnyilvánulás, egy átfogóbb tudatosság jelzése:

A járvány a Föld - Anya, s az Élő Bioszféra - Lény üzenete, minden embernek.

Ha az Élő Bioszféra üzen, mert „nem jól" végezzük emberi dolgainkat a Földön, akkor az Üzenete: erdőpusztulás, zúzmara fagykár, időjárási anomáliák, járványok, stb.

Amennyiben Föld - Anyánk üzen, (mert valamely nagy hibát, emberi mulasztást vagy túlkapást követtünk el), akkor Üzenete: földrengés, tengerrengés, szökőár, vulkánkitörés, stb.

S az Ember ezeket az Üzeneteket vagy megérti, s változni, változtatni próbál, (viselkedésén), amennyiben pedig nem; akkor egyre súlyosbodó földi körülmények között találja magát.

 

Ajánlott irodalom:

  • www.ezvankiado.hu
           Egészség a fizikai halhatatlanság felé (7. füzet)
  • www.ezvankiado.hu
           Orvostudomány a feje tetején
  • Ruediger Dahlke: Békés táplálkozás
  • Kína-tanulmány (T. Colin Campbell, PHD - Thomas M. Campbell II., MD)
    (Londonban természetgyógyász képzésben kötelező olvasmány).

 

CSAK ÓVATOSAN!

Ha bárki is úgy érezné, hogy ő már elindult a lelki fejlődés és átváltozás útján, ezentúl igen elnézőnek és felettébb körültekintőnek kell lennie másokkal szemben. Mert akik esetleg még nem érzik eme átváltozás szükségességét, azok feltehetően sokkal többen vannak, s mivel övék a Föld, ők irányítják a törvényt.

Van arra száz írott példa a múltból, hogy mire képes a „többség", ha „felfigyel" a lélekben törekvő kevesekre.

Amennyiben a többség felfigyel a valóban törekvő kevesekre, nehogy azt gondoljuk, hogy fel fognak nézni ez utóbbiakra, és azonnal követik a jó példát!

Nem!

A történelem folyamán eddig mindig az történt,hogy a többség felfigyelt erre a törekvő kisebbségre, s ezt követően az utóbbiakat gyorsan eltették láb alól. Mert ez kevésbé fárasztó megoldás, mintha ők maguk változni kezdenének.

Olvassuk együtt, hogy 2500 évvel ezelőtt mit jegyzett fel erről Salamon király –, mi a többség véleménye a lélekben törekvő emberről:
„ÉLETMÓDJA ELTÉR MÁSOKÉTÓL ÉS SZOKATLANOK AZ Ő ÚTJAI, HAMIS PÉNZNEK NÉZ, S VÁDOL BENNÜNKET A GONDOLATAINKÉRT, MINT SZEMETET, KERÜLI ÚTJAINKAT, S MÉG RÁNÉZNI SEM JÓ”.

 

Embertestünk egyetlen
energetizáló testhelyzete

Létezik egy olyan testhelyzet, amelyben az ember energiaközpontjai energikusan harmonizálódnak, s az immunrendszer egyensúlya helyrebillen. E testhelyzetben valamennyi ember felvillanyozódik, a betegek erőre kapnak, a hitetlenek Hittel teljessé válnak, megszállottságok szűnnek meg, s csillapodnak a testi fájdalmak.

E testhelyzet pozitív élettani hatásai a megszüntetését követően is még hosszú ideig, tartósan kihatnak az emberre.

E testhelyzet pozitív élettani hatásait csakis az egyéni emberi Gondolatok negatív megnyilvánulásai szüntethetik meg.

E testhelyzet fellelése és megvalósítása ­– ha csak rövid időre is ­–, a kozmosz és az emberi mikrokozmoszunk energetikai rendszereinek sikeres összehangolásától függ.

Az e testhelyzet felleléséhez alapvetően szükséges metafizikai ismeretek nem feltétlenül érdekfeszítőek, sőt : többek számára igen fárasztóak lehetnek. Akik tehát a szükséges alapismeretekbe belekeverednének, nyugodtan térjenek át A harmonizáló testhelyzet megvalósításának egyszerűsített magyarázata című bekezdésre!

Jelzett harmonizáló – és feltétlenül gyógyító – testhelyzet egyetlen, meghatározott iránnyal áll kapcsolatban, ez az irány azonban sehol sem azonos, mivel kettős bizonytalansági tényező határozza meg :

  • Az egyik bizonytalansági tényező az ember belső energetikai rendszerének energiaközpontjaiból adódik. Ezen főbb energiaközpontok (ősi magyar nyelven : energiacsokrok, ismertebb keleti elnevezéssel : csakrák) egymás felett elhelyezkedve, folyamatos, vízszinteshez közeli irányultságú, egymással párhuzamos, s bizonyos irányba mutató pörgő mozgást végeznek. Ez a csakraperdület azonban vagy mégsem egészen vízszintes irányultságú, vagy pedig létezik valamiféle (általunk ma még ismeretlen) eltérítő erő, amely nyomatékként az önnön emberi testünk és a csakraperdület „spinje" között valamiféle vízszintestől eltérő irányultságú ferdülést képes létrehozni.

    Ennek a vízszintestől való eltérülésnek a szöge kb. 30°-os, s ezt az eltérülést a továbbiakban tényként kezeljük.
    Ez a vízszintestől való eltérülési szög állandó, ellenben a csakraperdület égtájak szerinti iránya még azonos emberi test esetében is, valamennyi helyszínen más és más, hiszen ez az irány valamely MÁS erőhatás függvénye.

    A dőlésszögből és az irányultságból adódóan már az eddigiekből is világos lehet, hogy az emberi testnek csak egyetlen olyan elhelyezkedése lehetséges, amely esetben az emberi energiacsakrák – mint egyetlen cérnaszálra gyöngyszemekként felfűzött pörgettyűk –, sorban egymás után helyezkednek el, ily módon maximálisan befolyásolva, erősítve, s feltehetően harmonizálva egymás működését.

    Azt azonban még meg kell fejtenünk, miből is adódik az, hogy a csakraperdület (égtáj)-irányultsága valamennyi helyszínen más és más.
    Olyannyira más és más, hogy amiközben az ember andalog az utcán vagy utazik egy autóbuszon, más és más helyszíneken áthaladva ez az (égtáj szerinti) irányultság pillanatonként más és más irányt vehet fel, s az összes emberi csakraperdület egyetlen másodperc alatt irányt vált. Ez ugyanis valamely külső energetikai tényező függvénye.

  • E második bizonytalansági tényező, amelynek ismerete a vitalizáló testhelyzet megértéséhez és felleléséhez szükséges lehet, a föld-idegáramok energiarendszerének függvénye, melynek megértéséhez a Hartmann-háló elnevezésű földsugárzásból indulunk ki. E támpont ugyanis immár elegendően közismert, hiszen legkevesebb tíz éve miniszteri létjogú bioenergetikai vizsgák tárgyát képezi.

    Páratlan számú égitest-együttállást megelőző napokon, (pl. az újhold vagy telihold előtti napon) a Hartmann-háló elnevezésű földsugárzás jelentősen deformálódik, „megdől".

    Ennek a dőlésnek az iránya azonban az egyes tájegységeken átvonuló valamely jelentősebb rendszernek, nevezetesen a Szent György-hálóként elnevezett föld-idegáram - vonulatoknak a jobb és bal oldalán sohasem azonos!
    E jelentősebb energetikai rendszernek legkevesebb három irányultsága csekély számú szakavatott által beazonosítható, (ezek egyike a Szent György-hegy – Budai Vörös Kővár – vonulat), s ha csupán ez a három irányultság létezne is, az egyes helyszíneken a Hartmann-háló megdőlésének iránya már ebből adódóan is követhetetlenné válna.

    Mivel pedig az energikusabb föld-idegáram - rendszerek ennél azért bonyolultabbak, teljes egészében kiszámíthatatlan, hogy valamely adott helyszínen a Hartmann-háló dőlése – páratlan számú égitest-együttállásokat megelőző napokon – milyen irányultságot fog mutatni.

    Kézenfekvő tehát azzal a bizonytalansággal számolni, melynek értelmében ennek a megdőlésnek az égtáj-irányultsága valamely adott helyszín két egymás melletti szobájában sem biztos, hogy azonos!

    Nos, emiatt az aláhúzott mondat miatt volt szükséges mindezeket írásba foglalni.

    Egyvalami azonban mégis, következetesen igaz, s ezt 25 évnyi tapasztalat igazolja : Mégpedig az, hogy egy adott helyszínen vagy helyiségen belül, ugyanazon a helyen, ennek a megdőlésnek (vagyis a Hartmann-háló - deformációnak) az iránya sohasem változik!

    Ha tehát már valahol ezt az irányt helyesen meghatározták, erre az irányultságra a továbbiakban mindig hagyatkozni lehet.

    Fentiek alapján a felmerülő kettős bizonytalanság közelítő fizikai alapjai lettek írásba foglalva, melyek szerint metafizikai ismeretekkel meghatározhatóvá válik az az irány, amelyben (egy adott helyiségen belül) egy bizonyos fekhelyet el kell helyezni. Ez a fekvőhely azonban nem állandó, pihentető alvás céljából kerül ily módon elhelyezésre.
    Ezen a fekvőhelyen főképpen tehát harmonizálódni érdemes.

    E fekvőhely beállítása, vagyis e testhelyzet megvalósítása alapvetően kétféleképpen lehetséges : Vagy tudatosan alkalmazva a szükséges metafizikai ismereteket, vagy pedig a fekvőhelyet egyéb más módon, minden egyéb szakértelem nélkül megfelelő helyzetbe állítva, melyet azután ezt követően bárki igénybe vehet.

    Fentiekből következően elsősorban kontrollált helyszíneken (természetgyógyászati rendelőkben, kórházakban) lenne érdemi lehetősége ilyen, sokak által ellenőrizhető, s mégtöbbek által használható fekvőhelyek kialakításának.

A harmonizáló testhelyzet megvalósításának egyszerűsített magyarázata

Jelzett harmonizáló folyamathoz a helyes irányba beállított fekvőhelyen hanyatt kell feküdni oly módon, hogy csípőtől fejtetőig a testünk 30°-os szögben emelkedő, szálegyenes testhelyzetet vegyen fel. (Ezt megoldhatjuk sok-sok kispárnával is, de ennél sokszor jobb egy, az ágyban elhelyezett, s kb. 30°-os szögben beállított deszkalap, amely csípőtől a fej irányában emelkedik).

E testhelyzet tehát adott, s most keressük meg a megfelelő égtájirányt :

Az irány feltűnő gyakorisággal a mágneses égtájirányok valamelyikével azonos, de egyáltalán nem biztos, hogy vasbeton-szerkezetű épületekben az iránytű égtájiránynak megfelelően áll be. Nos, nem az É-D-K-Ny-i égtájirányok a lényegesek, hanem mindig az az irány a lényeges, amely irányt az iránytű a helyiségben felvesz!

Elsőként állítsuk be a megfelelően előkészített fekvőhelyet abba az irányba, amely irányban az iránytű az É-i irányt mutatja.

Ezt követően az ágyra fekve tegyünk egy próbát. A próba abból áll, hogy az ily módon beállított ágyra fekszünk, (tehát azon csípőtől-fejtetőig kb. 30°-os szögben elhelyezkedünk, s hanyattfekvésben mozdulatlanul ellazulunk).

A keresett irányt akkor találtuk meg, ha 8 másodpercen belül fura érzeteink támadnak : (hányinger, szédülés, bizsergető érzetek, de általában rossz közérzet a helyes irány bevezetője).

Amennyiben semmit sem érzékelünk, tovább kell próbálkoznunk az iránytű által jelzett K, Ny, D-i irányokban is, mivelhogy feltehetően a fekvőhelyet nem a megfelelő pozícióba állítottuk be. De az is előfordul, hogy más családtag jobban érzékeli ezt nálunk, s e szempontból jobb, ha az elesettebb, beteges, szenvedő családtagok érzeteire hagyatkozunk. De amennyiben ez a próba túlságosan jól sikerülne, nehogy az illető beteg – rossz közérzetre hivatkozva – azonnal felüljön, hiszen már az imént gyógyulni kezdett!

A jól elhelyezett fekvőhelyen a rossz közérzet lassan felenged, a test harmonizálódik, az érzetek roppant mód kellemessé szelídülnek, s a próbálkozók zöme e testhelyzetben; s a lassacskán beálló zsongító és felszabadító állapotban a fekvőhelyről vagy nem hajlandó felkelni, vagy pedig 15-20 percen belül e pozícióban pihentető álomba szenderül.

Jelzett pozíció a világ bármely pontján fellelhető és megvalósítható, s az ebben a testhelyzetben történő elalvás az emberi egészségre nézve semmilyen körülmények között nem lehet káros.

 

Az „ELTÉRÍTŐ ERŐRŐL"

(Amely e folyamat során nyomatékként működhet,):

(s amely e fejezet elején kettős aláhúzással szerepelt.)

Szakavatottak bizonnyal megkérdőjelezik az emberi energiacsakrák e leírásban szerepeltetett működését. Valójában nem is erről van szó, de a leírt jelenségre ma még nincsenek szavak, s a LÉNYEG írásba sem foglalható. E jelenség létezése mögött az emberiség legnagyobb, eleddig feltáratlan misztériuma rejlik, amely egyaránt igazolni lenne képes a Magasztosabb Valóságok létezését, az Életszentségek jelenlétét, az egyes emberek nem ember által jegyzett beavatási fokozatát, a Földre születni vágyó lelkek és kiszemelt leendő édesanyjuk Dimenziókon túli szoros kapcsolatát, s a reinkarnáció következetes (OK és okozati) vastörvényét, hogy csak a pozitívumokat említsem.

Erről az ELTÉRÍTŐ ERŐRŐL, amelyet e leírásban csupán csak e két szóval jellemeztem, külön, többkötetes könyvet lehetne írni, amennyiben az emberi többség már alapvetően Isten felé törekedne.

Mivel ez napjainkban még igen kétséges, s mert az emberlélek evolúciós folyamatában hézagokat kihagyni nem lehet, e könyveket a Jövőben megírja valaki más. Mi pedig maradjunk most az írásba foglalt energetizáló testhelyzetnél.